|
Horgászvélemények a tóról2009.11.02. Ez egy (maszek) magán kezelésbe lévő horgász-tó, amely nagyon klasszul lett kialakítva, elsősorban horgászati célokra, de aki grillezni, főzni akar, víz mellett, szép környezetben, az is megtalálja számítását. Ide járunk a barátaimmal mi is, majdhogynem rendszeresen. Pedig nem éppen közel van Szegedhez, de higgyétek el van miért korán kelni és hajnalok-hajnalán leautózni Kiskunhalasra. Mint mondottam igen kulturált környezetben (kicsempézett, fotocellás a toalett is), mindig szépen nyírt pázsittal, a tó körül szép számmal felállított duplapados, fedett asztalokkal. Ahová belehet húzódni akár a pörkölő nap, vagy akár a hirtelen jövő eső elöl is. Igaz nem olyan túl nagy a tó (ezért kell korán menni) hogy oda ülhess ahová te szeretnél. Bizony nyitásra jó ha odaérsz. Nyáron 6-órakor nyit. Szezonban, szombatonként, ha van rá igény, akkor éjjel is lehet horgászni. Velem, egy ilyen éjszakán történt meg az egyik legjobb pecás élményem! Akkor 46 kg halat fogtam. Kapás, fárasztás, mérés és fotózás után kíméletesen visszaengedtük a halakat. Olyan különlegességek is voltak a zsákmányban mint, afrikai tüdősharcsa és Lénai-tok is. Gyönyörű pikkelyes pontyaik mellett kapitális csukákat is rejt az 1,20-as-2 méteres mélység. Ezen az éjszakán 8,60-as tőpontyot és több 4,5,6 kg-ost is adott a víz, de a legjobb mégis a 8 kg-os 1 méter 20 centis TOK volt, ami fárasztás közben teljes egészében kiugrott az éltető eleméből és vadul rázta a fejét. (Mint az Öreghalász és a tengerben a kardhal). Ha hasonló élményekre vágytok, én jó szívvel ajánlom ezt a príma kis tavat és vendég szerető gazdáit.
Joszif
( forrás : http://www.kalkulus.hu/blogs.3831.Ez%C3%BCst-t%C3%B3+horg%C3%A1szcentrum+(Kiskunhalas) )
Én már több alkalommal is voltam az Ezüst-tó Horgászcentrumban és határozottan állíthatom, hogy a legjobb és legszebb tó. Arról már nem is beszélve, hogy rengeteg a hal. Én először a tokok miatt mentem el, mivel olyan halakat még tavalyig nem fogtam, de már 133 cm-es volt a legmagyobb matchbottal és 115 cm-es volt a legnagyobb rakóssal. Pontyokról már nem is beszélve, legutóbbi két alkalommal még koi pontyot is fogtam.... Szeretek ide járni, annak ellenére, hogy dunai horgász vagyok és nagyon sok halat lehet fogni Dunán (általában...).
Gábor
( forrás : http://www.viz-part.hu/forum.php?frid=5529 )
<< Vissza |